Igehirdetések

A legbelső kör

Igehirdetés 2012. március 25.

A legbelső kör

 

Lekció: Mát 26,14-25
Textus: Ján 14,3

„És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.”

 

Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, köszönjük neked ezt a ragyogóan szép, tavaszi vasárnap reggelt. Köszönjük, hogy véget ért a téli hideg, és eljött a napfényes kikelet, és azt kérjük, ébressz fel most bennünket lelkiképpen is arra, mik az igazán fontos dolgok az életben. Add meg nekünk, hogy ne csak saját gyarlóságainkat lássuk, hanem a te végtelen nagy atyai irgalmadat is, amivel azt akarod, hogy mi emberek a lehető legjobb életre jussunk el. Adj ehhez nekünk elegendő alázatot, halló szívet és értelmes lelket. Add hozzá a magad mondandóját, és segíts minket, hogy ami rajtunk áll, azt magunk is meg tudjuk tenni, bent a szívünkben, döntéseinkben és elhatározásainkban éppen úgy, mint szavainkban és cselekedeteinkben. Megváltó Jézusunkért kérünk, hallgass meg minket. Ámen.

 

Igehirdetés

Egy hét múlva virágvasárnap, két hét múlva pedig már húsvét ünnepe lesz. Közel van tehát a nagyhét, annak a drága szenvedésnek ideje, ami nekünk, bűnös embereknek egyetlen egy vigasztalásunk és reménységünk. Méltó, hogy ezekben az ünnephez közeledő időkben már azokkal az eseményekkel foglalkozzunk, amik Megváltónk földi útjának végét jelentették, hiszen olyan rövid a virágvasárnap és a nagypéntek közti néhány nap, hogy szinte nem is elég minden nagyheti történés alaposabb végiggondolására.

Húsvét előtti esemény a Jézus elárultatása is, ami ugyan még nem a közvetlen, fizikai szenvedések ideje, de a benne foglalt lelki gyötrelmek már előre mutatnak azokra a kimondhatatlan kínokra, amik alatt Urunk összeroskadt és végül a legnagyobb szenvedések közt meg is halt. Mi volt ebben az ő elárultatásának lelki kínjában olyan súlyos? Az a megrázó tény, hogy az árulás a legbelső körből, a tizenkét tanítvány köréből származott. Júdás azok közé tartozott, akiket maga Jézus választott, akiket szeretett, és akikben megbízott.

Gondolkodjunk most először Júdásról és árulásáról, aztán figyeljünk arra, miként kezeli Jézus ezt a sötét tettet, végül pedig arról, hol vagyunk mi magunk ebben a történetben.

Júdás valamikor nagyon szerette Jézust, lelkesedett érte, szívesen hallgatta, és ő is mindent elhagyott, hogy a tanítványa lehessen. Aztán eljött az idő, amikor csalódott Jézusban, kiábrándult az ügyéből és akkor elhatározta, hogy radikálisan véget vet tanítványságának. Hamisak tehát, és nem is jóhiszeműek azok a mostanában széltében-hosszában terjesztett tanítások, amik szerint Jézus és Júdás összebeszéltek, s így Júdás “társmegváltó” lett volna, aki csak mestere akaratát teljesítette, hogy a főpapok kezére játszotta őt, elárulva nekik ő és a tanítványai éjszakai tartózkodási helyét a Getseméné kertben. Júdás csalódott, s igenis hátat fordított neki lélekben, aztán pedig szilárd és végiggondolt elhatározással, a saját fejéből kipattant ötlettel el is árulta.

Mi volt a csalódása oka? Az, ami minden csalódás mélyebb magva lenni szokott, hogy valaki jobban szereti a saját vágyait, mint a valóságot. Beleszeret saját elképzeléseibe, ami Júdás esetében a rómaiak kiűzése és Izrael dicsőségének helyreállítása volt, s amikor úgy találja, itt nem erről van szó, a valóság „nem olyan”, mint az ő vágyai, akkor kiábrándul. Szeretném a rajtunk túlnövő vágyaink megregulázására ezt a hasznos jelszót mindnyájunknak ajánlani: „Nem olyan…!” Az ember fejébe vesz valamit, dédelgeti, kiszínezi, és amikor eléri azt tapasztalja, hogy az nem olyan, mint ő gondolta. Nem olyan a vágyott diadal az ellenség felett, mint azt fantáziájában kiszínezte, nem olyan édes a lopott gyümölcs, mint azt előzetesen elhitette a vágyakozóval, nem olyan boldogító, amikor kitálalunk és szemébe vágjuk valakinek, hogy milyen hitványnak látjuk őt. A vágyainkban olyan, de a valóságban nem. Ez a „nem olyan” – mint bölcs tudás, fontos megelőzése lehetne sok bajnak és fölösleges vargabetűnek.

Júdás először azt hitte, hogy Jézus olyan megváltó, amilyennek szerinte egy megváltónak lennie kellene – s ő ezt a saját vágyában termett megváltót szerette, nem pedig a valóságos Jézust. Amikor pedig csalódott, és a csalódás megsebezte a szívét, nem is akart ebből gyógyulni, és itt volt a nagy baj. A gyógyulás ugyanis mindig belül történik, ő pedig kívül, az intézkedések világában kereste a gyógyulást. Nem fordult befelé, nem imádkozott, nem tartott önvizsgálatot, hanem kifelé fordult és intézkedett. Mondják egyes bibliatudósok, hogy mivel elvesztette a hitét Jézusban, tulajdonképpen siettetni akarta az ő és a főpap szembesítését:. hadd lássuk, melyik a nép igazi vezetője..

Elkezdett „történelmet csinálni”, amihez nem volt megbízatása. Ez a kifelé forduló, intézkedő Júdás nagyon is tudja, mit akar, ő már nem vizsgálja meg a saját indítékait, nem imádkozik, nem tart önvizsgálatot, és így lesz belőle végül is valóban áruló. Így lesz belőle olyan valaki, akiről Jézus azt mondja, jaj neki, jobb lett volna, ha meg sem születik.
Mentsen hát meg minket Isten attól az állapottól, amikor nem is akarunk gyógyulni, amikor nem kell az ővele való beszélgetés, az imádság, amikor nem kell az önvizsgálat, mert ilyen állapotában tényleg menthetetlenné válik az ember. Vigyük oda a csalódásainkat Istenhez, tegyük le az ő lábai elé, és vele beszéljük meg. Hamar ki fog derülni, hogy nem a valósággal van baj, hanem talán éppen velünk, a mi túl szép álmainkról, a teljesíthetetlen elvárásokról, az eget verő ambícióinkról, amikről egy kis alázattal hamar el lehetne ismerni, hogy a valóság „nem olyan”, mint aminek mi látni szeretnénk. Amint bálványokká lesznek a túlzott vágyaink, és még csak gyógyulni sem akarunk belőlük, közel jön hozzánk az, amit Jézus maga is menthetetlennek nevez…

Milyennek mutatja be hát őt magát az evangélium? Hogyan kezeli Jézus az emberi létrontásnak ezt a koncentrált pillanatát, amikor a csalódott tanítvány szívében már ott van a tudatos rombolás szándéka? Először is ő belelát az emberi szívekbe, és van tudomása arról, kiben mi lakik. Ezt többször leírja Jézusról az evangélium, és itt is ezt látjuk. De nekünk ezt nem valami fenyegetésként kell értenünk, hanem áldott lehetőségként, amint a jó orvos is attól jó orvos, hogy tudja és látja, hol a baj a beteg szervezetben. És milyen jó, ha tényleg tudja egy orvos, és jól tudja! Hát ezért kell örülnünk még csak a gondolatra is, hogy ő belelát a mi tanítványi szíveinkbe és ez számunkra maga a menekülés lehetősége. Pontosan az ő tudása révén, hogy belelát a szívünkbe, van esélyünk a gyógyulásra, mert mi magunk, ő nélküle még azt sem tudjuk pontosan, mi is lakik bennünk. Nem véletlenül mondja egyszer tanítványainak: “Nem tudjátok, miféle lélek lakik bennetek!” (Luk 9,55) De ő tudja – s nekünk ezért oda kell menni őhozzá, hogy segítsen minket e dologban, vagyis önmagunk megismerésében.

Van itt azonban egy fontos mozzanat, hogy Jézus így szól az utolsó vacsorán: Egy közületek el fog árulni engem. Nem mondja ki a Júdás nevét, mert azt akarja, hogy valamennyi tanítvány nézzen csak magába és tartson önvizsgálatot. És mondja ezt a hozzá legközelebb állóknak, akik az ő asztaláról esznek. Mert a legszűkebb körből is lehet árulóvá az ember! Akik vele “egy tálba mártanak”, amint a páska-vacsora előétkezéséhez is tartozott egy különleges gyümölcs-mártás, amibe falat kenyeret mártottak – úgy Jézusnak azt kellett megtapasztalnia, hogy valósággá lehet, ami a Zsoltárban így van megírva: „Még a legjobb barátom is, akiben megbíztam, aki velem együtt evett, az is ellenem támadt.” (Zsolt 41,10) Amikor ő ezt megtapasztalta, már szemtől-szembe állt a Gonosszal, aki minden emberi hitványságot felhasznált az ő szenvedéseire. Ha valaki érzett már hasonló cserbenhagyást, megtapasztalt baráti elfordulást és hűtlenséget, az tudja, mit jelenthetett ez Jézusnak azon az utolsó estén. És bár tudja, mi lakik Júdásban, mégis minden tanítványa feladatává teszi, hogy tartson önvizsgálatot, hogyan is áll az árulással, a hűtlenséggel, a cserbenhagyással…!

A legtalányosabb azonban, amikor Júdás kérdésére, hogy „Csak nem én vagyok az, Mester?” – így válaszol: “Te mondod.” Még most sem mondja ki, hogy igen, te egy aljas és sötét áruló vagy, csak annyit mond neki, magad beszélsz erről a dologról. Nem lehet másként értenünk, hogy ad Júdásnak még egy utolsó utáni, egy végső lehetőséget is! És ebben valami megindítóan nagy evangélium szólongat minket: Jézus még azután is bízik abban, hogy Júdás ráébred, hol is tart, hova is süllyedt, amikor emberileg erre már semmi esély nincs. Ez a Jézus megszégyenítően nagy szeretete. És nekünk tudnunk kell erről, mert ez az evangélium lényege. Sem Júdás nem érdemli meg ezt, sem mi, és ő mégis ad nekünk egy utolsó utáni, végső lehetőséget is, hogy az életünket megjobbítsuk. És ha nem tesszük, akkor csak magunkra vethetünk, amint Júdásra is ráomlott mindaz, amiből az utolsó vacsorán akár meg is tisztulhatott volna. De ő nem akarta, és ezért még maga a világ Megváltója sem segíthetett rajta.

Végül az utolsó kérdés: hol a mi helyünk ebben a történetben. A tanítványok sorra kérdezik, csak nem én vagyok az áruló? Ez arra vall, őszinte ember nem zárja ki még ezt a súlyos lehetőséget sem, hogy ott van közel, Jézushoz tartozik, az ő asztaláról eszik, vagyis úrvacsorázó ember – s mégis lehet lelki értelemben olyan, mint a legelesettebb és legmegromlottabb valaki! Senkinek nincsen közülünk egyszer s mindenkorra biztosított helye. Még a Zebedeus két fiának anyja is ezt a választ kapta kérésére: “Azt, hogy a fiaid mellettem üljenek majd országomban jobb és bal felől, nem az én dolgom megadni, hanem azé lesz, akinek az Atya elkészítette.” (Mát 20,23) Senki nincs véglegesen befutott állapotban, akármit is gondolnánk néhanap a magunk érdemeiről… Igenis eljátszható a helyünk, ahogyan Júdásnak is megvolt a “helye” a Jézus választottai között, és ő – eljátszotta. Ezért nem túlzás, amikor azt mondja az apostol, hogy “félelemmel és rettegéssel vigyük végbe üdvösségünket” (Fil 2,12) – mert valóban csak azok jutnak be Isten országába, akik egész szívükkel küzdenek azért, s akiket a téves fordítás „erőszakosoknak” nevez. (Mát 11,12  Luk 16,16) Aki nem ad bele mindent, nem egész lényével küzd, az nem jut be oda.

S noha így áll a helyzet, nincs senkinek biztosított helye, nincsenek egyszer s mindenkorra befutott hívők, azért azt hittel hihetjük, hogy ő pontosan azért jött, hogy nekünk helyet készítsen. (Ján 14,2) Nem vagyunk idegenek és hontalanok a világában. Még erről a földi életünkről is azt mondta Tamási Áron: “Miért vagyunk a világon? Hogy valahol otthon legyünk benne.” S ez igaz az “örökkévaló hajlékokra” nézve is. Miért jöttünk erre a mi földi, időben zajló vándorlásunkra, ami az életünk? Azért, hogy egészen az örökkévaló hajlékunkig eljussunk benne! Megváltó Jézusunk nem kevesebbet mondott erről, mint amit ma így hallottunk: „És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” (Ján 14,3) Ezt akarja ő, hogy vele legyünk. Ahol ez történik, ott maga az üdvösség van – ott az ember megtalálta örökkévaló otthonát.

Ki volt Júdás? Egy csalódott és kiábrándult ember, akinek sebzett lett a szíve – de aki nem is akart ebből a sebzettségből gyógyulni. Vajon mi akarunk-e gyógyulni – ez a kérdések kérdése. Jézus önvizsgálatra, befelé fordulásra késztet, amit semmi külső cselekedet helyettesíteni nem tud s ki nem válthat. Még a legbelső körhöz tartozó tanítvány is lehet ilyen értelemben árulóvá. Amit Jézus tesz, az egy újabb, utolsó utáni lehetőség felkínálása: vajon élünk-e azzal. Mert nem vagyunk kész és befutott hívők, akik mindent helyesen tudnak. Összesen annyi biztos, hogy ő nekünk helyet készített magánál – s valóban akarja is, hogy “ahol ő van, mi is ott legyünk.” Így legyen ez mindenkor! Ámen.

 

Imádság

Légy áldott Urunk, hogy közeledve az ünnephez ébresztgetsz bennünket, hogy lássuk világosan, mi is lakik bennünk. Köszönjük az igét, ami megmutatja, hol is állunk te előtted. Mentsél meg minden önhittségtől és önáltatástól, hogy vágyainkból bálványokat faragva, azokat kövessük helyetted. Te adsz megtérést, amíg itt járunk ez életben, az utolsó leheletig. Köszönjük a megújuló kegyelmet, hogy nem hoztad el a végső ítéletet ránk, amikor nincs döntés többé, mert már minden készen van. Köszönjük nagy jóságodat, amivel lehetőségre lehetőséget kínálsz az egész világnak. Adj szent komolyságot, hogy éljünk ezzel és a jóra használjuk, amire minden percünket kaptuk is.  Ámen.
Dipyridamole Provera 10mg