Igehirdetés 2015. november 1.
Jóvátehetetlenül
Lekció: 2Kir 25,1-30
Textus: Préd 3,1
„Mindennek rendelt ideje van, megvan mindennek a maga ideje az ég alatt…”
Imádkozzunk!
Urunk Istenünk, egyetlen életünk van, ne engedd, hogy ezt méltatlanul éljük le. Ámen.
Igehirdetés
Aki már látott összetört autót, amiből tűzoltók lángvágóval szedték ki az embereket vagy maradványaikat a baleset után, annak nagyon összeszorult a szíve. Az az autó valamikor fényesen és büszkén suhant tulajdonosa céljai felé, talán irigységet is keltett árával meg márkájával – most pedig rémület és borzalom tárgya. Ilyen látvány lehetett Jeruzsálem a második hullámban érkező babiloni hódítók támadása után, Kr.e. 586-ban. A pompás város füstölgő romokban, Cidkijjá királyt megvakítva láncra verték és Babilonba vitték, miután fiait a szeme láttára kivégezték, hogy az legyen az utolsó kép, amit életében lát. Felgyújtották az Úr házát és a királyi palotát, kifosztották a várost és lerombolták kőfalait, a nép egy részét lemészárolták, más részét pedig rabszolgaként magukkal vitték. Egy előző hullámban történt babiloni ostrom idején az akkori király, Jójákin megadta magát – ő már sok éve fogházban volt Babilonban.
Azt mondanánk, ennél nincs lejjebb egy nép számára, ez már igazi Ground Zero – és valóban csak gyász és kesergés lehet bárkiben, aki ezeket felfogja és megérti. Pedig, amik megírattak a mi tanulságunkra írattak meg – vagyis kell legyen valami pozitív üzenete is ennek a „karambol-utáni látványnak” – de micsoda?
Az első talán az, hogy ennek a népnek nem lett volna szabad úgy élnie, ahogyan élt. Ők Isten választottai voltak, hogy az Úr szabadítása a föld szélső határáig általuk legyen ismertté (Ézs 49,6) – ehhez képest alig volt király Jeruzsálemben, aki természetes halált halt volna, napirenden volt a hatalomért való gátlástalan gyilkosság. Az egyszerű nép kiszipolyozása, özvegyek és árvák sanyargatása, a piacokon a csalás magától értetődött. A krónikások monotóniával ismétlik a formulát, összefoglalva egy-egy uralkodó életét: azt tette, mint apja is, amit rossznak látott az Úr. Jeremiásnál olvassuk, hogy „idejében szóltam” (Jer 35,15) – vagyis igenis küldött Isten jeleket a próféták által, akiket sorra elűztek, lehetetlenné tettek vagy megöltek. Meg lett volna tehát az ideje útjaik megjobbításának – de egyszer igazán betelt a pohár. Amit maguknak építettek kegyetlen önzéssel, az mind a fejükre dőlt. A bibliai szóhasználat szerint eljön az idő, amikor „az ajtót bezárják” (Préd 12,4-7) – s már nem lehet belépni a házba.
Az összetört Jeruzsálemről éppen úgy, mint az összetört autó látványáról eszünkbe juthat, hogy nekünk még itt van a „kellemetes idő”, még nem zárták be az ajtót – még megjobbíthatjuk életünket! Egy veszélyes út mentén tettek ki az ott baleseti halált haltakra emlékeztetőül fekete emberi sziluetteket – és bizony, akaratlanul is lassítani kezdett ott mindenki, amint a negyedik-ötödik mellett elhaladt. Így kell olvassuk a 2 Királyok 25. részében foglaltakat is: megvan az ideje mindennek az ég alatt! Amikor füstölgő romok felett sírunk, akkor már késő – a megtérésnek mindig most van itt az ideje. Aki halogatja, az könnyen eljut élete Ground Zero-jához, ahonnan már nincs visszaút.
Repin festette meg Rettegett Iván gyilkosságát, aki indulatos haragjában saját fiát sebezte halálra. Aztán mikor az haldoklott, próbálta befogni kezével a vérző sebet – mindhiába. Szörnyű, ám mégis katartikus kép, mert arra emlékeztet, hogy vannak jóvátehetetlenül eljátszott dolgok az ember életében, amiket soha többé nem lehet meg nem történtté tenni. Akinek egyszer levágják a fejét, többé azt nem lehet visszatenni a helyére: bármilyen borzalmas is, ez így van. Akivel egyszer nagyon csúnyán beszéltek, megbocsáthatja azt, de elfelejteni talán már soha nem tudja. És ha Jeruzsálem nem jobbította meg útjait, mikor annak megvolt a maga ideje, akkor eljött az Úr háza felégetésének órája – és nem lehetett meg nem történtté tenni, akárhogy is keseregtek felette. Megtörtént.
Vegyük csak szépen sorra, mi mindenünk van, mennyi lehetőség felett rendelkezünk, milyen ajándékok garmada a miénk – ilyenkor van ideje leginkább az önvizsgálatnak! Ha eljön a babiloni király, és ostrom alá veszi a várost, akkor már késő lesz – most van a kegyelem órája! Szolgálja ez a véres történet is életünk megújulását és megjobbítását: ne történjenek jóvátehetetlen dolgok, amiket később megbánnánk – de már hasztalan!
Van a 2 Királyok 25. részének egy különös záradéka. A nép száműzetésbe kerül Babilonba, és csak hetven esztendő múlva indulhat majd haza egy-egy csoportja. Evil-Merodak babiloni uralkodó trónra lépése évében amnesztiát gyakorol a fogságban lévő zsidó király, Jójákin felett: jóindulattal beszél vele, asztalához ülteti, és királyi vendégként bánik vele. Nem értjük a változást, egészen meghökkentő a dolog – főleg Cidkijjá kegyetlen megvakítása és leszármazottainak kiirtása után.
Pedig a számok önmagukért beszélnek. Jójákin tizennyolc éves volt, amikor uralkodni kezdett, és összesen három hónapig uralkodott, „azt tette, amit rossznak lát az Úr, egészen úgy, ahogyan az apja tette” (2Kir 24,9). Amikor pedig kegyelmet kap, az fogságának harminchetedik esztendejében történik (2Kir 25,27) – vagyis pontosan kétszer tizennyolc évet ült a babiloni börtönben, miután végre kiengedték. Ez lehetne véletlen is, ha nem olvasnánk Ézsaiásnál, hogy az Úr „kétszeresen büntette meg népét” hitszegéséért. (Ézs 41,1-2) Pontosan úgy, ahogyan azt Jeremiás próféta által egykor beígérte számukra. (Jer 16,17-18)
Vigyáznunk kell azonban, nehogy kívülálló szemlélőkként, esetleg éppenséggel kárörömmel azt mondjuk, meg is érdemelték, nagyon bűnösek voltak – mert itt a mindenkori Isten népének erkölcsi komolyságáról van szó! Nekünk kétszeresen kell komolyan vennünk Istenünk törvényét, kétszeresen kell komolyan vennünk a megtérésre hívó prófétai szót is, ha tőle eltévelyedtünk – mert mi hozzá tartozunk, az ő népe vagyunk! Itt erről a szent komolyságról van szó! Tizennyolc évet élt régi életében Jójákin „egészen úgy, ahogyan az apja tette” vagyis „atyjától örökölt hiábavaló életben” (1Pét 1,18-19) – aztán harminchatot börtönben: ez tökéletes jelkép. A hívő emberre súlyosabb törvények érvényesek – neki nem szabad mindaz, amit másoknak lehet!
És bár messze még a hetven esztendő letelte, éppen csak felénél tartunk a nép száműzetésének – de a babiloni király kegye mégis jel, ami arra utal, egyszer a maradék hazatérhet és újjáépítheti a templomot. Mert a legelromlottabb, legsötétebb, legreménytelenebb mélységből is vezethet út fölfelé!
Hát így érdemes olvasni ezt a történetet. Erőt és reménységet ad a parányi odafigyelés, hogy észrevesszük, a népet magát jelképező, mintegy megtestesítő rab király éppen kétszer annyi börtönesztendő után szabadul ki, és ülhet megint királyi asztalhoz, mint amennyit az „atyjától örökölt hiábavaló életben” előzőleg eltöltött…! Számunkra ilyen a valóság szerkezete, nekünk így kell gondolkodnunk életünk döntései felől: mi mindenért kétszeres komolysággal tartozunk – mert Isten népe vagyunk!
Ám az itt rejlő ígéret hallatlanul erős: van hazatérés! A hívő ember soha ne törődjön bele száműzetésébe, lelki otthontalanságába. Ábrahámnak is földet, azaz hazát ígért az Úr – ami az idill, sőt az üdv előképe. És bár hozzá hasonlóan mi is egész életünkben jövevények vagyunk, de egy „jobb haza” után vágyakozva vagyunk azok – amit el is készített számunkra, aki nagyon szeret minket.
Szomorúan fejeznénk be a Királyok 2. könyvének olvasását, ha nem nyílna meg előttünk a Jójákin „kétszeres” bűnhődésének értelme – s főleg ígérete, ami a nép hazatérésében valósul meg. Mi is hazatalálhatunk, mert nekünk is érvényes az Ábrahámnak adott ígéret, éppúgy, mint a babiloni száműzetés „kétszeres bűnhődésének” szent komolyságú üzenete. Istennek még büntetése is kegyelmes – csak legyen, aki megérti, magára alkalmazza – és új életre jut általa! Így vegyük komolyan a „Mindig reformálni kell” (Semper reformare debet) reformátori követelményét, és ezzel a hittel tekintsünk hazatért szeretteink után is – ők már jó helyen vannak, hazataláltak az Úrhoz. „Eljövök és magam mellé veszlek benneteket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek! (Ján 14,3) Így legyen: és minket is ez töltsön el élő reménységgel! Ámen.
Fohász
Urunk, te mindent odaadtál azért, hogy ne szaporodjon életünkben, ami jóvátehetetlen. Segíts észrevenni jeleidet, amiket mindig idejében adsz, hogy ne kelljen kétszeresen bűnhődni rossz döntésekért. Légy áldott a kegyelem idejéért, a kellemetes időért, amíg tart a ma – hogy hazataláljunk tehozzád itt a földi életünkben, el egésze a szívbéli közelségig, és egykor az örökkévalóságban is. Jézus nevében kérünk, hallgass meg minket! Ámen.