Azért születtünk, hogy Istent megismerjük, s egész szívünkkel, egész lelkünkkel, egész értelmünkkel szeressük. Erről szól az alábbi igehirdetés.

Igehirdetés 2022. február 13.

Miért engedi ezt Isten?

Lekció: 1Sám 4,2-22

Textus: 1Sám 4,3

„Miért veretett meg ma az Úr bennünket a filiszteusok által…?”

Igehirdetés

A máshoz nem hasonlíthatóan történetírói ítéletből, amit Sámuel könyve gyakorol egy bizonyos bibliai korszak szereplői fölött, az világlik ki, hogy szerzője szerint életünk minden napja egyszeri és megismételhetetlen s ezt a tényt semmibe venni jóvátehetetlen dolog. Felhalmozódhat a vétek idők során úgy, hogy mindent tönkretesz – valakinek a fejét pedig csak egyszer lehet levágni… Ezt az általános igazságot szinte mindenki így gondolja, ám sokkal kevesebben veszik komolyan – egészen addig, amíg a szemük előtt nem hal szörnyet egyetlen napon a népét fél évszázada vezető, köztiszteletben álló Éli főpap, és hadi ütközetben két elvetemült fia, Hofni és Fineás – valamint, tetézve mindezt utóbbiak egyikének még a felesége is, szülés közben. A gyermek neve pedig, anyja kívánsága szerint Ikábód lesz, vagyis „oda van Izrael dicsősége” – hiszen az Úr jelenlétét megtestesítő frigyládát is elviszik magukkal a harctéren győztes filiszteusok. Miért engedi ezt Isten?

Kevesen akadnak, akik szívesen tanulmányoznak ilyen történeteket – igaz, Szophoklésznak sem akadna helye egyetlen modern bestseller-listán sem. A könyvek címlapja ma legtöbbször rózsaszín: a kereskedelmi szempontból jövedelmező regények közt még főzési receptkönyvek, életmód-tanácsadók, történeti visszatekintések és valamilyen titkok föllebbentői jöhetnek számításba. Viszont aki legalább néha igényesebben tekint saját életútjára, s jobb perceiben csaknem mindenki ilyen – annak polcán azért ma is ott a Szentírás. Kár, hogy sokan csak bajok idején, végszükségben olvassák!

Mit kezdjünk hát az olyan kemény és súlyos történéssel, ami Éli és fiainak esete is? Évezredek választanak el bennünket azoktól az időktől, mondja az olvasó. Történelem-magyarázatot kapunk, ahol a tényekből kiindulva sejtés, sőt bizonyosság fogalmazódik meg arra nézve, ki az események Ura. Ezt a hitbeli szempontot három évezred alatt sem agyonhallgatni, sem pedig semlegesíteni nem tudta a számos modernizálási kísérlet. Híres mostani technikai civilizációnk kényelme, egész jólétünk is kiszáradt pusztának bizonyul – olyan sivatagnak, melyben a hitbeli szemlélet egyetlen kortya is nem csak üdít, de erőt is ad egy érdemesebb élethez.

A gonosz papfiak, Hofni és Fineás kereskedelmi vállalkozássá aljasították a templomot, s élemedett apjuk csupán fejcsóválva kérlelte, de nem akadályozta meg őket ezekben. Főtt húst nem fogadtak el áldozatul, csak nyerset, azzal ugyanis szárított formában üzletelni is lehetett – s ezt még erőszakkal is keresztülvitték a nép körében. A mózesi tilalom ellenére nőket alkalmaztak a szentély körül, akikkel paráználkodtak. Nagy volt a bűnük, mert az emberek mindezek miatt „megutálták az Úrnak szóló áldozatot.” (1Sám 2,17)

Isten pedig látva a történteket, prófétája által ígéretet tett elpusztításukra, és be is váltotta. (1Sám 2,31-32) Egy jelentős csatavesztés után Izrael vénei ezt mondták: „Miért veretett meg ma az Úr bennünket a filiszteusok által…?” (1Sám 4,3) Eszmélődő, önvizsgáló kérdésükre azonban nagyon rossz választ találtak – hozzák a frigyládát is a táborba, akkor majd biztos a győzelem…! És megtörténik az elképzelhetetlen: az ellenség nem csak leveri őket a következő ütközetben, de még az Örökkévaló jelenlétének arany kerubokkal borított szimbólumát, a frigyládát is elveszi tőlük hadizsákmányként…! Íme a hitbeli növekedés nehéz vajúdása, amikor nézeteinket, bármilyen nehéz is, de korrigálni kell – másképp nem lehet továbblépni. Miért engedi ezt Isten – hát ezért! Belső előmenetelünk a fontos – s ő, aki a szívek vizsgálója és lelkek megítélője olykor pontosan ennek érdekében mér ránk vereséget. (Jer 17,10)

Kudarcok idején azok is kérdeznek, akik egyébként nem szoktak. Nem mindegy viszont, hogy életük megjobbítása helyett csupán babonás-mágikus „vallási” válaszok születnek, mint a frigyláda csatatérre hozása is volt, vagy megértik és elfogadják, hogy Isten mindenkor az igazság oldalán áll – s a maga részéről csak megáldható dolgokat áld meg. Hofni és Fineás a szent szolgálatot rontották meg gátlástalanságukkal és alantas kalmárkodásukkal, s a maguk idejében szükségképpen ítélet alá is kerültek.

Meg kell jegyezni, hogy az erre vonatkozó szóbeli hagyomány Izraelben olyan időben került leírásra és a szent iratok közti megőrzésre, amikor nagyon is hasonló kérdés foglalkoztatta a nép legjobbjait: miért engedte Isten a nagy összeomlást, ami a babiloni fogsághoz vezetett! A prófétai történetírás így válaszolt: az ok a nép erkölcseinek állapota volt.

Mindezekből először is nagy megerősítés szól a késői hívő nemzedékekhez. Az Úr egyszerre jó és igazságos! Büntet, amikor a vétkek már az egekbe hatolnak, de még akkor sem öncélúan. Sodoma tűzben megég s a föld alá süllyed, ám Ábrahám és családja megmenekül, hogy ébresztő hírt vihessen azoknak, akik készek okulni a tragédiákból! Isten szavának igazsága olyan, mint a kard pengéje (Zsid 4,12), jósága viszont annyira biztos fundamentum, mint a kőszikla. (5Móz 32,4 1Sám 2,2) Nem lehet általa eléggé megerősödni: minden nap tanulnunk és ismételnünk kell, szívünkhöz közel engedni – hadd végezze bennünk áldott munkáját. Enni kell az ő igéjét, mint a kenyeret (1Kor 11,24), és úgy inni, mint drága, éltető italt – ingyen, és nem pénzért! (Ézs 55,1) Hofni és Fineás ezt nem tették – élték világukat… Lett is belőle ezredévekre szóló példabeszéd.

Pedig tőlük sem volt távol ennek ismerete. Ott volt a szívükben, mint kézenfekvő igazság – de másra figyeltek. Fölnézhettek volna a sugárzó napra, de a sötétséget választották, meghallhatták volna a bölcsességet, ami az utcasarkokon és kapuknál is utánuk kiáltott (Péld 8,1-11) – de minden más gyönyörűség fontosabb volt. Holott a „bölcsesség együtt jár az értelemmel”, s nem bűn, hanem nagyon is erény a szavára hallgatnunk! Hívő emberek olykor lebecsülik a gondolat erejét – egészen helytelenül. Az értelmet ugyanis nem megtagadni, hanem megszentelni kell, s valóban a hit szolgáló leánya lehet: csak a gazdátlan ész dühöng minden és mindenki iránt kritikusan, még önnön tükörképét is gyűlölve. Egy francia filozófus fejtegette, teljesen értelmi alapon, hogy miért is rettegnek oly sokan a haláltól. Azt találta lételméleti fejtegetéseiben, hogy egyszerűen hibás az értelmezési keret, amiben a legtöbben a mulandóságról gondolkodnak: a halálnak ugyanis nem az élet az ellentétpárja, hanem a születés! Mindkét esemény, a megszületés és meghalás is csupán egy ajtó – s a köztük lévő folyamat az élet. (Christiane Singer) Milyen megnyugtató, s mennyire egyezik a bibliai tudással – holott valaki csupán az értelmét használta végiggondolásukkal. Éli fiainak sem ártott volna egy-két hasonló gyakorlat.

Holott van messze tovább ennél. Minden engedelmesség-mozzanat épít, és készíti azt a jövőt, amit érdemes élni. Éli és fiainak sötét története benne áll egy kisgyermek, Sámuel csodás születésének hosszabb elbeszélésében, akinek szülei is jámbor, igaz lelkek voltak. Ez a gyermek öt-hat évesen már figyel Isten szavára, s felnőve népének nagy és méltó vezetője lesz, aki nehéz időkben is tud helyes döntéseket hozni. Lényében egy másik fajta halmozódás tanúi lehetünk: nem csak bűnre-bűn, hanem áldásra áldás is épülhet! Meghosszabbítva a vonalakat pedig világossá lesz, hogy a szent nép másfél ezer esztendős küzdelmei, bukásai és hitbeli talpra állásai nem voltak hiába – mert megszülethetett a világ Megváltója, Krisztus, aki már nem csupán egyetlen közösség, hanem az egész embervilág üdvét tudta számunkra elhozni.

Őrá irányul a Szentírásnak minden egyes mozzanata, az ő jöttét készíti elő Sámuel egész munkássága is. Amire itt legjobban figyelnünk kell az, hogy Megváltónk működése kisajátíthatatlan, ahogyan az Úr jelenléte sem volt megidézhető a frigyláda táborba szállításával. Van ugyanis a vallásosságnak olyan változata, amikor a függésérzetet felváltja a birtokba vétel, s erről igénk szerint idő múltával ki is kell derüljön, hogy csak bitorlás. A választóvonal vékony, ám az eredmény ellentétes. A hit nem ipari üzem, ahol a megrendelés szerint automatikusan jönnek a termékek, hanem élet és valóság, a szülő nő fájdalma és kínlódása – amíg „ember születik a világra!” (Ján 16,21) A Biblia minden betűjét ezért írták. Sem elmélettel, sem intézményesítéssel kisajátítani nem lehet: élni kell. Elismerni a valóság egészét, eltagadások és átszínezések nélkül. Ezt hívja a Szentírás igazságnak, közelebbről olyan minimumnak, amit maga Isten is megáldhat. Más szóval annak az alapállásnak, amiről öröktől fogva tud is minden lélek – s megvalósítói az ő közelségébe kerülhetnek. (Jób 23,3 Jel 7,15)

Isten jó és türelmes, néha megfoghatatlanul és végtelenül az – ám van a gonoszságnak olyan kritikus tömege, amit nem tűr tovább. Figyelni kell, és ébernek lenni, mindenekelőtt saját megromlásaink ügyében, hogy föl ne halmozódjanak a hitványságok – mert eljöhet az idő, amikor már minden jóvátehetetlen. Nem igaz, hogy bármi elmegy, ahogy azt bizony ma is hirdetik. Egyáltalán nem megy el akármi. „Türelmesek az égiek, de a hamisságot felette nem kedvelik.” (Hölderlin)

Áldott eszköz lehet maga az emberi értelem, a józan végiggondolás – mi másra kaptuk tízmilliárd agysejtünket? Ha véges eszköz is, s nem mindenható, de mégis jobb, mint az ostoba önhittség. Használjuk, csiszoljuk is, tartsuk karban – és főleg vigyük naponta imádságban hitelesítésre Isten elé, mert könnyen kicsorbul s olyan állapotában többet árt, mint használ.

Végül pedig ne feledjük, hogy azért jöttünk be az egyik „ajtón”, s azért távozunk majd a másikon, hogy ami közte zajlik, azt maga az Örökkévaló is életnek tekinthesse. „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust!” (Ján 17,3) Azért születtünk, hogy őt megismerjük, s egész szívünkkel, egész lelkünkkel, egész értelmünkkel szeressük. Aki ebből kimarad, az életből marad ki. Ne kelljen utólag mondanunk, hogy „…pedig élhettem volna gyönyörűen” – éljünk így most, békességben és szeretetben. Akkor nem lesz abszurd az sem, hogy amint jöttünk egykor az egyik ajtón, távozunk a másikon. Megbékélünk örök Atyánk bölcsességében és akaratában, s azt mondjuk, mégpedig életünkkel és szavainkkal is, hogy ez pontosan így van rendjén, s nem is lehetne másként. Így is legyen! Ámen.

Fohász

Áldunk téged, örök életnek Ura, Megváltó Jézusunk, hogy mindenkit magaddal viszel, aki csak tőled azt igaz szívvel kéri. Ne hagyj minket az útfélen, hanem nyisd meg szívünket, hogy mi is idejében lássuk fényességes üdvödet! Ámen.

Nyomtatás