Voltak, akiket eltávolított egymástól a Covid, a hosszú, otthoni közelség, még a válások megszaporodásáról is rebesgettek – mások viszont minden addiginál jobb lelki megértésre jutottak. Miért? Mert némelyek tudnak a próbatételeikből tanulni, ezek azok, akik bensőségesebbé váltak a bezártságok idején, mások viszont nem – nekik hát maradt az egymás hibáztatása. Erről szól az alábbi igehirdetés.

 

Igehirdetés 2022. szeptember 25.

Nehezen érthető, de fontos III. Mindkét világban megküzdött otthonáért

Lekció: 1Móz 32,7-33 1Móz 33,1-11
Textus: Luk 8,13

„Akiknél a sziklás földre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük. Ezek egy ideig hisznek, de a próbatétel idején elpártolnak.”

Igehirdetés

Voltak, akiket eltávolított egymástól a Covid, a hosszú, otthoni közelség, még a válások megszaporodásáról is rebesgettek – mások viszont pont ellenkezőleg, minden addiginál jobb lelki megértésre jutottak. Miért? Mert némelyek tudnak a próbatételeikből tanulni, ezek azok, akik bensőségesebbé váltak a bezártságok idején – mások viszont nem, nekik hát maradt az egymás hibáztatása.

Jákob döntő, nagy megújulásával foglalkozunk ezúttal – amikor „más emberré lett.” Aki egy kicsit is ismeri az életet tudja, hogy ilyesmi szinte lehetetlen. Sokkal nagyobb erők őrzik énünk várfalait, minthogy azokat, csak úgy – át lehetne építeni. Itt mégis végbemegy. Gondoljunk arra, egy szangvinikus alkat nem szokott átállni egyetlen éjszaka a kolerikusok közé, sem melankolikus a flegmatikusokhoz: szüleinket és kapott génjeinket nem váltogathatjuk, amint a vércsoportunkat vagy szemünk színét sem. Lelki determinációk is jönnek velünk élethossziglan, követnek, mint a gyermekkorunk – ezektől szinte lehetetlen megválni, s meg is határozzák mindennapjainkat.

A meggazdagodni akaró, az „áldásért” mindenre képes, eszközökben sem válogató Jákobból azonban egykor legázolt testvérét, Ézsaut anyagiakban bőségesen kárpótló, tőle szótlanul, sírva bocsánatot kérő Izrael lett – erről szól a Biblia egyik legfontosabb névmagyarázó története. Olyasmit mutat be itt a Szentírás, ami mellett nem lehet vállvonogatva elmenni: ez örök mértéket ad emberségből. Mégpedig nem csupán a jó szándékú humanizmus értelmében, hanem norma-szerűen: ezt jelenti embernek lenni!

De ne fussunk a dolgok elé. Követve a sorrendiséget le kell szögezni, hogy Jákob előbb rendezte ügyeit apósával, mintegy méltóvá válva ezzel egy magasabb transzformációra. Egymásra épülnek ugyanis előrehaladásunk stációi: rosszul megoldott konfliktusokra még rosszabb megoldások szoktak következni, a helyes úton járva viszont újabb és újabb ajándékok érkeznek Istentől – ezt minden hívő tapasztalta már. Nem azért kell jól befűzni reggel a cipőnket, mert szüleink egyebek közt ezt akarták nevelésükkel elérni, hanem azért, mert másként elbotlunk a saját cipőfűzőnkben. Imádság és ige nélkül induló napban sokkal könnyebb fölhergelődni, csúnyákat mondani és gondolni – miért? Mert a cipő nincs rendesen befűzve; vagy befűzték ugyan, de lazán, esetleg sehogy sem kötötték meg…

A magát hazatérésre elszánó, immár tehetős férfiú kettéosztja vagyonát, amint közeledik valamikor becsapott ikertestvéréhez. Zákeus módján gyakorlatilag lemond vagyona feléről (Luk 19,8) – ha elpusztítja azt a részt Ézsau, hát elpusztítja. Az elszánás még meghatározó Isten-élménye előtt születik, ékesen bizonyítva az előbbieket: jó döntésekre az Úr még jobbak lehetőségét készíti el. Ne féljünk áldozatot hozni. A hit kockázatos dolog, ám Isten nem szokott adósa maradni az igaznak! Ma csak kicsit vagyok türelmes, holnap már nagyságrendekkel nemesebb tettekre is telik, ő általa – egyszerűen ilyen a keresztyén élet. Sajnos, negatív spirálok is vannak, tessék csak körülnézni az életben: nyugdíj, gyász, öregkori türelmetlenségek, egyre nagyobb önközpontúság – ám most Jákobbal és az ő emelkedő életével foglalkozunk.

Átküldi családját és nyájait a Jabbók révén, hogy egyedül maradhasson éjszakára, és nyugodtan imádkozhasson. Imádsága megindító szavait két és félezer éve őrzi Bibliánk. (1Móz 32,10-13) Elismeri ebben méltatlanságát minden jóra, amiben részesítette az Úr, mióta egyetlen bottal kezében elhagyta a szülői házat – és őszintén megvallja, hogy jelenleg az életét félti. A vétek bizony magával hozza büntetését, következményei nem ritkán utolérnek. Jól tudja, hogy ikertestvéréből, Ézsauból életre szólóan halálos ellensége lett. Emlékezteti hát Istent, hogy valamikor sok leszármazottat ígért már Ábrahám és Izsák atyáknak is – Uram, ebből nem lesz semmi, ha most lekaszabol minket a testvérem! Ha nem lenne a helyzet ennyire drámai, akár kedves humornak is vehetnénk az érvelést.

Mindenesetre nem tágít addig, míg nem rendezi dolgát az Örökkévalóval, pedig nem is tudja pontosan, kivel tusakodik egész éjszaka – s csak azután megy majd Ézsauhoz. Ennél fontosabb mozzanat kevés akad, a Szentírás egyik központi üzenetéről van szó: imádság nélkül hozott döntéseink mindig olyanok is. Itt viszont példát kapunk úgy alázatból, mint őszinteségből és mindenekfelett – Istenre hagyatkozásból. Mert az a hit lényege: előlegezett bizalom, hogy ő mindenképpen jót akar velünk, terve az üdvösség. Jákob először kiküzdötte otthonát az égben, és valóban ez a helyes sorrend, utána pedig – szeretettel – már a földi világban is képes volt erre. Újszövetségi fogalmaink szerint ekkor „ver gyökeret benne” az igazság – ami eredete szerint nem földi, hanem égi természetű. (Luk 8,11-15)

Lemond immár a szemléletről, amely az anyagiakban, a gazdagodásban látja az „áldást” s tulajdonképpen a földi boldogságot teszi az élő Isten helyébe. Mindent megszerzett már, amit addig „áldásnak” gondolt, s most mégis áldást kér küzdőfelétől – ez az éjszakai tusakodás magva. A létrejövő változás pedig nem csupán vasárnapi hangulat, hanem életre szóló új identitás: nem feledhető, nem mellőzhető, racionalizálásokkal nem semlegesíthető, hisz a lelki történéssel párhuzamosan csípőcsontja is egyszer s mindenkorra kificamodik! Neve pedig a csalással összefonódott Jákobból „Isten harcosa”, Izrael lesz: „Küzdöttél Istennel és emberekkel, s nem adtad fel.” (1Móz 32,29) Álltad a sarat, nem dobtad be a törülközőt – megtetted a magadét. Ezek a szinonimák mind helytállóak a tömör szavak visszaadására, számomra a legpontosabb fordítás mégis ez: „Megküzdöttél Istenedért – megküzdöttél embereidért!”

Ami ezután következik, az a mindennapi síkon egészen különleges. Gazdagságából engesztelő ajándékot válogat Ézsau számára: „…kétszáz kecskét húsz bakkal, kétszáz juhot húsz kossal, harminc szoptatós tevét fiastul, negyven tehenet és tíz bikát, húsz szamárkancát is tíz szamárcsődört.” (1Móz 32,14-22) Nem a keleti elbeszélések mesés számadatait, de még csak nem is az ajándék csordák bőven dupla mennyiségét kell itt észrevennünk (kétszáz-kétszáz kecske és juh, húsz-húsz hímmel – mekkora lehetett akkor Jákob eredeti gazdagsága!), s nem csak azt, hogy ezek szerint szaporodásukról is bőségesen gondoskodik, hanem azt is, hogy a küldött tevék és szamarak révén tulajdonképpen „termelő eszközöket” biztosít számára, hiszen ilyen állatok karavánok alkotására, kereskedelmi fuvarozásra valók voltak – egyszóval lehetővé teszi és elősegíti testvére gyarapodását, tehetőssé válását is! Mai hasonlattal teherautó-flottát és kamionokat ajándékoz bátyjának – ezek voltak a szamarak és a tevék akkoriban.

Magát „Ézsau szolgájának” nevezi, előre küldött pásztorainak is lelkére köti, így emlegessék, és hétszer borul le előtte, amint a közelébe ér. Ha emberek csak egyszer is képesek lennének ilyesmire! De nem – nekünk igazunk van… Ám lássátok, mondja a Jelenések könyve: „Aki gonosz, legyen gonosz ezután is, és aki bűntől szennyes, legyen bűntől szennyes ezután is, aki pedig igaz, cselekedjék igazságot ezután is, és aki szent, legyen szent ezután is! Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedetei szerint. Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég!” (Jel 22,11-13)

Amikor Ézsau büszkeségből visszautasítaná ajándékát, kérleli, hogy fogadja csak el – sőt, beavatja még abba a titokba is, hogy bátyja megbékélt arcát és elébe szaladását isteni érintésként élte át. „Amikor megláttam arcodat, mintha Isten arcát láttam volna, olyan kegyes voltál hozzám.” (1Móz 33,10) Nincs ebben semmi túlzás, sőt, éppenséggel normális esetben állnának így a dolgok – hiszen minden ember „Isten képére és hasonlatosságára” teremtetett, ami azt jelenti, neki is feladata, hogy az ő tervét megvalósítsa, mint – jómagamnak!

Így szemlélve a világot és főleg embertársainkat, új távlatok nyílnak ki előttünk. Nem pusztán hibáikat és fogyatkozásukat látjuk már, vagy éppenséggel tartjuk számon, hanem Istentől rendelt lehetőségeiket, méltóságukat is. Milyen más ott a légkör, ahol erre is fölnyíltak már a szemek, mennyire más megoldások sorjáznak, kiutak kínálkoznak, ahol elkeseredett emberek kezdenek így tekinteni egymásra!

Ott kell megállni, s mélyen elgondolkodni, ahol lehetetlennek tűnik az ilyesmi. Mindenki persze csupán saját döntéseiért felel, ám ha részéről megtette, amit megtehetett, megküzdött azért, amiért ő küzdhetett meg, emlékezzünk Jákobra – akkor a többi már nem rajta áll. Saját életünket nem változtathatjuk meg úgy, hogy nem változtatjuk meg – mások megváltoztatása viszont egyáltalán nincs a hatalmunkban. Az a kegyelem ajándéka, amennyiben méltók vagyunk arra – de kényszeríteni senkit nem lehet rá. Vagy ha időlegesen mégis lehet, az nem fog örökké tartani.

Ezek csupa olyan üzenetek, amiket mélyebb énünk ismer, ám Isten igéje képes egyedül tudatossá tenni. Az a közvetlen kapcsolat, amit Jákob éjszakai tusakodása ábrázol ki – s amit bűn bagatellizálni, hogy csak „afféle lelki vívódás.” Igen, vívódás, de egyetlen egy, gyönyörű szép életünkre megy, sőt, üdvösségünkről szól…! S ne feledjük, mert ezt is láthattuk: jó dolgokra épülhetnek még jobb dolgok. El ne mulasszuk ezeket „kicsiben” – meg lesz a jutalmuk egészen nagyban is. Haladni előre, vándorolni – valóban erre születtünk, nem fák vagyunk (pedig azoktól is bőven tanulhatnánk). Ám mindig tudni, hogy van otthonunk, ahol Isten akar látni minket, s érkezzünk is meg oda, mert – lehet. Erről szólt ez a három részes „Nehezen érthető, de fontos” sorozat. Olvasgassuk a hozzá tartozó bibliai történetet, sok erőt fog közölni! Így is legyen. Ámen.

Fohász

Alig születtünk Urunk, s már el is száll az élet – taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! Ez legnagyobb ajándékod, ne engedd hát, hogy kimaradjunk belőle. Segíts okulnunk jó és nehéz időkből, gazdagodásból és csípő-ficamból, álmatlan éjszakákból és megszámlálhatatlan marhákból – s rád hagyni minden egyebet! Ámen.